– Ő mesélte el azt is, hogy a videók, amelyeket évekkel korábban készítettem, kulcsszerepet játszottak az egész akcióban – folytatta Sebastian. – A felvételek nélkül soha nem kaptak volna engedélyt a rajtaütésre.
– A videók?
– Igen. Elmagyarázta, hogy a kokacserjék termesztése önmagában bonyolult kérdés. Sok szegény család ebből él, ezért a hatóságok nem mindig avatkoznak közbe azonnal. De az én felvételeimen nemcsak az ültetvények látszottak.
Maria figyelmesen hallgatta.
– Hanem?
– A csereüzlet. Az illegális átadás. A fegyverek és a szállítmányok. Az a bizonyíték végleg eldöntötte az ügyet. Rogelio szerint a videó egyértelműen összekötötte a kartellt a kábítószer-kereskedelemmel.
– Értem már…
– Ennél is rosszabb volt a helyzet – tette hozzá Sebastian. – Az ügynök azt mondta, hogy néhány rendőr és hivatalnok szintén együttműködött a bűnszervezettel. Emiatt senkiben sem bízhattak meg teljesen. Nem tudták, kik próbálják eltussolni az ügyet.
Maria megrázta a fejét.
– Hihetetlen.
Néhány másodpercig csendben ettek, majd Maria hirtelen szigorú arckifejezést öltött.
– Egyet biztosan megmondhatok neked.
– Mit? – mosolyodott el Sebastian.
– Soha többé nem mész vissza Kolumbiába!
A fiú hangosan felnevetett.
– Anya…
– Komolyan beszélek!
– Tudom – nevetett tovább Sebastian.
Majd elkomolyodott.
– De őszintén szólva, Kolumbia csodálatos hely volt, mielőtt minden rosszra fordult volna.
Maria meglepetten nézett rá.
– Ezek után még mindig így gondolod?
– Persze – felelte határozottan. – Nem engedhetjük, hogy néhány bűnöző határozza meg egy egész ország megítélését. Rengeteg kedves és becsületes emberrel találkoztam ott. Gyönyörű tájakat láttam, fantasztikus kultúrát ismertem meg.
Elmosolyodott.
– Rossz dolgok mindenhol történnek a világon. Ha hagyjuk, hogy a sötét élmények teljesen elhomályosítsák a szépeket, akkor a gonoszság kétszer győz.
Maria végül elnevette magát.
– Még ennyi szenvedés után is optimista maradtál.
– Talán azért, mert tőled örököltem – válaszolta Sebastian.
Az asszony felállt, átölelte a fiát, és hosszú ideig egyikük sem szólt semmit.
Mert abban a pillanatban egyetlen dolog számított igazán:
Sebastian végre otthon volt.