Amikor a kertemben töltöttem az időt, valami igazán nyugtalanítóba botlottam. Első pillantásra úgy tűnt, mintha egy hosszú, megcsavarodott kötél heverne a fűben, mintha valaki szándékosan hagyta volna ott. Aztán hirtelen átfutott az agyamon: „Mi van, ha ez egy kígyó?” A pulzusom felgyorsult. Azonnal előkaptam a telefonomat, készítettem egy fényképet, majd óvatosan közelebb merészkedtem. Minden egyes lépés feszültnek és súlyosnak tűnt, mert attól tartottam, hogy valami veszélyeshez közeledek.
Amikor végül elég közel jutottam ahhoz, hogy tisztán lássam, teljesen megdöbbentem. Nem kötél volt, és nem is kígyó. Ami előttem volt, az egy lassan araszoló, összefüggő hernyósor: nagyjából 150 példányból állt, amit később meg is számoltam. Szorosan egymáshoz tapadva, rendezett alakzatban haladtak, egy egyenes, megszakítás nélküli oszlopot alkotva, mintha egy láthatatlan vezért követnének. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmit látok — főleg nem a saját kertemben.
Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy hová tarthatnak, és miért vannak ennyien együtt. Kérdések kavarogtak bennem. Egyesek szerint a csoportos mozgás segít elriasztani a ragadozókat. Mások úgy vélik, így könnyebben találnak táplálékot. Létezik az az elképzelés is, hogy ez az alakzat energiát takarít meg: az elöl haladók „utat törnek”, így a mögöttük lévőknek kevesebb erőfeszítésbe kerül a haladás. Szerinted honnan érkezhettek — és merre tarthattak?
