Anya szeme felcsillant, amikor a pincér befejezte az ételek elrendezését az asztalon.
— Oleg, ugye te is tudsz fűszeres ételeket enni? — kérdezte, úgy téve, mintha aggódna.
Oleg egy pillanatig habozott, de gyorsan bólintott:
— Persze, hogy tudok. Bármit meg tudok enni. Egy igazi férfinak semmi sem túl fűszeres.
Ezt én is felfogtam:
— Csak óvatosan, ezek az ételek nagyon fűszeresek.
A szavaim fájtak neki.
— Ne beszélj hülyeségeket, Kátya — mondta grimaszolva, és fogta a pálcikákat, hogy rögtön megkóstoljon egy darab marhahúst.
Eleinte eltúlzottan nyögte az élvezetet, hogy „megmutassa a férfiasságát”, de hamarosan olyan vörös lett az arca, mint felettünk az utcai lámpák. A homlokán gyöngyözött az izzadság, és nehezen kezdett az orrán keresztül lélegezni.
— Minden rendben van? — kérdezte Anya tettetett izgatottsággal.
— Természetesen — válaszolta teli szájjal. — Nagyon finom.
Biztos voltam benne, hogy Oleg nem akar majd újratölteni, miután megivott egy egész pohár kólát, de Anya és én élvezettel kezdtünk el enni.
— Hát, nem is olyan éles — jegyezte meg Anya, és mosolyogva nézett rá. Ez egy csapda volt.
Bólintottam, és letettem egy újabb adagot.
Oleg, mivel nem akart engedni, újra enni kezdett. Már nehezen lélegzett, de amikor megkérdeztem, hogy minden rendben van-e, csak annyit válaszolt:
— Jól kitisztítja az arcüregeket, lányok.
Közben ujjai ismét felröppentek, hogy hívja a pincért, és kérjen még egy kólát.
Anya felém hajolt, és odasúgta:
— Majd később meg fogja érezni.
— Ó, meg fogja — súgtam vissza, és ravaszul elmosolyodtam.
***
Amíg Oleg a fűszeres ételek fogyasztásával mutatta meg a „férfiasságát”, addig anya és Lisa otthon volt egy bérelt teherautóval és költöztetőkkel, akik anya dolgait pakolták össze.
Gyorsan összepakolták a ruháit, az emléktárgyait, a kedvenc székét és még a kenyérpirítóját is. Ragaszkodtam hozzá, hogy vigyék el, amit anya az évek során Olegnek adott, pénzt spórolva: a kedvenc székét és a szerszámait.
De a terv csúcspontja Anya javaslata volt, hogy az összes tekercs vécépapírt távolítsák el a házból.
***
Oleg még mindig pironkodott, amikor elhagytuk az éttermet, és azon morgott, hogy anya és Lisa nem jöttek el. Javasoltam, hogy ugorjunk be a házhoz, hogy megnézzük, minden rendben van-e.
Amikor megérkeztünk, már minden készen állt. A teherautó elment, anya és Lisa pedig a garázsban rejtőzött.
Oleg bement a házba, Anya és én pedig követtük. Csak néhány lépést sikerült megtennie a nappaliba, amikor hirtelen megállt.
— Hol van a székem? — Kiáltott fel, amikor észrevette az üres széket.
— Eltűnt — felelte Anya hanyagul, a fejét billegtetve. — Anya elvette az övét.
Oleg felénk fordult, arca ismét kipirult, de mielőtt bármit is mondhatott volna, hangosan korgott a gyomra. Lehajolt, és a gyomrát fogta.
— Ó, ez a fűszeres étel úgy tűnik… — kezdte, és pánikszerűen körülnézett.
— Valami baj van, Oleg? Remélem, nem az étel — mondtam, ártatlanul lesütöttem a szemem.
Dühösen nézett rám, majd elsietett a folyosón. Néhány másodperccel később hallottuk a fürdőszobai ajtó becsapódásának hangját.
Anya és Lisa épp időben jöttek elő a rejtekhelyükről, hogy meghallják Oleg sikolyát a fürdőszobából:
— Hol van a vécépapír!
Nem bírtam tovább, és felnevettem.
— A székkel együtt vittük el! — Kiáltottam fel nevetve. — Elvégre az is anyué!
— MICSODA!!! — Kiáltott vissza.
Úgy tűnt, még mindig nem értette, ezért anya közelebb ment a fürdőszobaajtóhoz.
— ELHAGYLAK, OLEG! És elveszem, ami az enyém — mondta hangosan. — Beleértve a méltóságomat is.
Oleg hangosan felnyögött az ajtó mögül.
— Nem mehetsz el csak így! — kiáltotta.
— NÉZZ RÁM! — válaszolta anya. — Bár most már aligha teheted meg, de élvezd az éjszakát a fürdőszobában!
A nővéreimmel egymásra néztünk, és nevetésben törtünk ki.
Oleg ismét felnyögött, és más kellemetlen hangok is hallatszottak, ami a jel volt számunkra, hogy távozzunk.
— Menjünk, anya — mondtam.
Bólintott, és kisétált velünk, megköszönve a segítségünket.
***
Másnap Oleg megpróbálta felhívni őt. Hangpostát hagyott hamis bocsánatkérésekkel és szánalmas kifogásokkal.
— Lena, ugyan már, légy észnél! Nem futhatsz csak úgy el! — könyörgött.
De anya nem válaszolt, és nem is hívott vissza.
Helyette jobb ötletünk támadt.
A születésnapjára küldtünk Olegnek egy kis ajándékot. Egy csomag vécépapírt, ugyanolyan szépen becsomagolva, mint amit anyának adott.
Volt benne egy üzenet:
„Egy igazi férfinak.”
Anya ideiglenesen Lisához költözött, amíg mi mindannyian segítettünk neki talpra állni. Anton izgatottan hallgatta a tervünket, és azt kívánta, bárcsak ott lett volna mellette.
Ahogy megtudtam, Oleg még mindig mindenkinek panaszkodik. Anya pedig végre az ő irányítása nélkül éli az életét, és mi hihetetlenül büszkék vagyunk rá.