Pam értetlenül nézte, ahogy férje, James, az éjjeliszekrényről egy kis fonott kosárba pakolja a holmiját. Életük öt évvel ezelőtt drasztikusan megváltozott, miután egy autóbaleset következtében Pam deréktól lefelé megbénult. Azóta James volt az ő állandó támasza. Most, amikor James elhagyta közös hálószobájukat, Pam úgy érezte, hogy világa ismét összeomlik.
James gyengéd, de határozott szavakkal biztosította Pamet, hogy kötelezettségei iránta nem változnak. „Továbbra is itt leszek, ha szükséged lesz rám” – mondta, és elmagyarázta, hogy csak több szabadságot akar alvás közben. Pam, megbántva és zavartan, csak bólintani tudott, bár mélyen a szívében rettenetesen félt egyedül aludni. Az a gondolat, hogy James már nem akar vele lenni, valami szörnyűség kezdetének tűnt számára.
Teltek a napok, és Pam fejében kavargó gondolatok jártak, hogy nem biztos magában. Nem tudta nem feltenni magának a kérdést, hogy James nem bánja-e, hogy vele maradt a baleset után. Attól tartott, hogy túl nagy teher lett számára, és talán így próbál távolságot tartani tőle.
A helyzet még furcsább fordulatot vett, amikor éjszakánként furcsa hangok hallatszottak James új szobájából. Eleinte halványak és alig észrevehetőek voltak – halk kopogás és kaparászás. Pam igyekezett nem odafigyelni rájuk, azt gondolva, hogy James csak szokja az új helyet. De az idő múlásával a hangok egyre gyakrabban és hangosabban jelentkeztek, fokozva az aggodalmát.
Képzelete elszabadult. James valami tervet sző? Talán szakítani akar vele? Vagy, ami még rosszabb, valaki más is benne van? Minden éjjel nyugtalanító hangok kínozták, és kétségbe ejtették mindazt, amit eddig a kapcsolatukról tudni vélte.
Egyik este, amikor James szobája előtt elhaladt, Pam nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy nyomozást indítson. Összeszedte a bátorságát, és kinyújtotta a kezét az ajtókilincs felé, de rájött, hogy az zárva van. Ez a felfedezés megdöbbentette – most már James nemcsak egy másik szobában alszik, hanem azt is bezárja. Gyanúja megerősödött, és meggyőződött arról, hogy örökre elvesztette őt.
Aznap este Pam végre beszélt James-szel vacsora közben, és elmondta neki félelmeit és aggodalmait. Bevallotta, hogy nem akarja, hogy ő terhet érezzen miatta, de a férfi rövid válaszával meglepte. Emlékeztette, hogy mindig is nyugtalan alvó volt, és soha nem állt szándékában fájdalmat okozni neki. Pam nem tudta megérteni, hogyan távolodtak el egymástól ennyire, de elfogadta a magyarázatát, bár az nem szüntette meg nyugtalanságát.
Azon az éjszakán a zajok elviselhetetlenné váltak. A kétségbeesés felülkerekedett, és a testében érzett fájdalom ellenére Pam rákényszerítette magát, hogy leüljön a kerekesszékbe, és megtegye a fájdalmas utat a folyosón. A ház hideg, kísérteties csendje mintha arra figyelmeztette volna, hogy forduljon vissza, de nem tudott megállni. Meg kellett tudnia az igazságot.
Amikor James ajtajához ért, meglepetten tapasztalta, hogy ezúttal nincs bezárva. Óvatosan kinyitotta, és a nevén szólította. A látvány, ami előtte tárult, felgyorsította a szívverését.
James a szoba közepén állt, szerszámokkal, festékes dobozokkal és részben összeállított bútorokkal körülvéve. A szoba műhelyre emlékeztetett. Megfordult felé, meglepődve, de aztán zavartan elmosolyodott. „Nem kellett volna ezt látnod” – mondta, megdörzsölve a tarkóját.
Pam zavartan megkérdezte, mire kell ez az egész. James elmondta, hogy titokban egy emelőrendszeren és egyedi bútorokon dolgozott, hogy Pam könnyebben mozoghasson a házban. Meglepetést akart készíteni a közelgő évfordulójukra, azzal magyarázva, hogy tudta, milyen nehéz Pamnek a mindennapi teendőkkel megbirkózni a baleset után. A titka és a külön szobák is része voltak a tervének, hogy kényelmesebbé tegye az életét.
Pam szeme megtelt könnyekkel, amikor rájött, hogy James mit tett. Nem távolodott el tőle – fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy olyan módon mutassa meg szeretetét, ami valóban számított. Ő pedig egész idő alatt a legrosszabbat képzelte.
James átadta Pamnek a szépen becsomagolt ajándékot. Benne egy rendelésre készült lábfűtő volt – amit Pém szeretett volna, de soha nem vett meg. James elmagyarázta, hogy azt akarja, hogy Pém a lehető legkényelmesebb életet élje, különösen azokon a napokon, amikor erős fájdalmak gyötrik.
Pam, tele érzelmekkel, megkérdezte, miért tartotta James mindezt titokban, mire ő azt válaszolta, hogy nagyon jól tudja megőrizni a meglepetéseket, és szüksége van térre a munkához, hogy ne rontsa el a meglepetést. A külön szobák csak ideiglenes megoldás voltak, hogy minden tökéletes legyen számára.
Pam könnyek között mosolygott, amikor rájött, hogy mindent félreértett. James és ő megölelték egymást, kapcsolatuk erősebb volt, mint valaha. Szerelmük, amely úgy tűnt, hogy a szakítás szélén áll, most újjáéledt a mély megértés és törődésnek köszönhetően.
Néhány héttel később, házassági évfordulójukon, beszámoltak a felújításról, amelyet James végzett el. Az új liftnek, a bútoroknak és a gondosan megtervezett részleteknek köszönhetően otthonuk újra igazán az övék lett. Amikor James visszavitte a holmiját a közös szobájukba, Pam lágy mosollyal fogadta, hálát érezve a szerelemért, amely nemcsak megmaradt, hanem váratlan módon még erősebbé is vált.