„Nem, ez nem lehet igaz!” A nászéjszaka előtti izgalom a férjem számára rémálommá változott, amikor levetettem az esküvői ruhámat. Egész nap titokban tartottam, mi rejtőzik a ruha alatt, de végül eljött az idő, hogy nyilvánosságra hozzam a sokkoló titkot.
Tökéletes, mesés esküvőm volt. Greg a folyosó végén állt, ragyogott, mintha éppen megnyerte volna a lottót. Greg azt hitte, hogy ez a tökéletes közös életünk kezdete, de én tudtam az igazat.
Az ideális buborék, amelyben éltünk, hamarosan meg fog repedni. De nem most, nem mielőtt készen állok rá, hogy megrepedjen.
A fogadás zökkenőmentesen zajlott: csengtek a pezsgőspoharak, nevetés hallatszott a tökéletesen ápolt pázsiton, és Greg szülei gondoskodó rokonok szerepét játszották. Végül is, az ő tökéletes kisfiuk megérdemelte a tökéletes napot, nem igaz?
És én? Én eljátszottam a szerepemet. Mosolyogtam a megfelelő pillanatokban, és nevettem, amikor valaki viccet mesélt nekünk. Még Greggel is táncoltam, mintha minden egyszerűen csodálatos lenne.
Greg azt hitte, ismer engem. Azt hitte, mindent tud rólam, de tévedett.
Ahogy az este haladt előre, Greg egyre jobban várt a nászéjszakánkat, és ez szinte elviselhetetlenné vált. Nem tudta elrejteni, és nem is próbálta.
Érintései túl hosszúak voltak, mosolya pedig túl széles. Úgy éreztem magam, mint egy színész a színpadon, aki egy olyan szerepet játszik, amelyet már jóval azelőtt megírtak nekem, hogy beleegyeztem volna a ruha felvételébe. De nekem megvolt a saját forgatókönyvem.
Végül elbúcsúztunk a vendégektől, megköszöntük nekik, hogy eljöttek, és elfogadtuk a dicséreteiket, hogy minden csodálatos volt. Greg szülei lent maradtak a vendégszobákban, hogy mi kettesben lehessünk, és Greg alig várta, hogy felmenjek hozzá.
Szorosan fogta a kezem, amikor a hálószobába vezetett, abba, amelyet a szülei kedvesen rendelkezésünkre bocsátottak, hogy ott töltsük el első éjszakánkat férj és feleségként. Milyen költői.
Amikor becsukta mögöttünk az ajtót, szinte ujjongott.
A szoba hangulata megváltozott, az izgalom szinte tapintható volt a levegőben. Láttam a szemében, amikor odajött hozzám, kezei már a menyasszonyi ruhám cipzárja felé nyúltak.
„Egész éjjel erre vártam” – suttogta a nyakamba, lélegzete forró volt és ígéretekkel teli.
Mosolyogtam – egy apró, titkos mosollyal, amit ő nem láthatott. „Én is.”
Óvatosan kinyitotta a ruhám cipzárját. Teljesen mozdulatlanul álltam, a szívem vadul dobogott. Annyira akarta, annyira biztos volt abban, hogy mi fog történni. De fogalma sem volt róla.
Amikor a ruha végre a földre hullott, lassan megfordultam. Soha nem felejtem el az arcát, amikor meglátta, mi van alatta. Olyan volt, mint egy ember, aki egy szakadék szélén áll, és megpróbálja megtartani az egyensúlyát.
„Nem…” A hangja elcsuklott, alig hallható suttogássá vált. „Nem, nem, nem! Ez nem lehet igaz!”
Greg volt barátnőjének, Sarah-nak a tetoválása az egész mellkasomon végigfutott, egészen a derekamig. Az arca alatt azok a szavak voltak bevésve, amelyeket Greg mondott neki az esküvőnk előtti éjszakán: „Az utolsó íze a szabadságnak, mielőtt örökre egy testhez kötődöm”.
Természetesen ez csak ideiglenes volt. De Greg nem tudta ezt. Elég hiteles volt ahhoz, hogy térdre rogyjon.
„Honnan tudod?” Zokogott, és nem vette le a szemét a tetoválásról.
„Sare alig várta, hogy az arcomba dörgölje a hűtlenségedet” – suttogtam.
„Nem akartam ezt” – zokogott, hangjában sajnálat hallatszott. „Annyira sajnálom, nem akartam ezt!”
Ekkor lépéseket hallottunk. Marianna és James aggódó arccal berontottak az ajtón.
„Mi történt?” Marianna hangja remegett, szeme pedig köztem és a zokogó fiú között járt. Aztán tekintete a tetoválásra esett. Arcát elöntötte a sápadt sápadtság.
„Egyszerű a dolog” – válaszoltam. „Greg megcsalt.”
Marianna hirtelen, hitetlenkedő sóhaja betöltötte a szobát. James, Greg apja, megdermedt az ajtóban. Mindig is nyugodt és csendes ember volt, aki hagyta, hogy Marianna dramatizálja a helyzetet. De ez? Ez volt valami, amit még ő sem tudott lenyelni.
Nem volt beszédes ember, de a feszültség a szorított öklében, az állkapcájának megfeszülése alapján nem kellett semmit sem mondania. Minden látszott az arcáról.
Egy pillanatra csend lett közöttünk. A igazság súlya lógott a levegőben, nehéz és fojtogató. Greg még mindig a földön feküdt, kezével a hajába kapaszkodva, mintha ez valahogy megakadályozhatná, hogy teljesen szétessen.
Marianna tekintete visszatért Gregre, ajkai remegtek. „Greg? Ez igaz?”
Bizonytalan lépéssel odament hozzá, hangja törékeny volt, mintha könyörögne neki, hogy mondja meg, hogy amit lát, nem valóság, hogy a fia nem tehetett olyasmit, ami ennyire megbocsáthatatlan.
Greg nem válaszolt. Nem tudott. Egész teste remegett, vállai zokogástól rázkódtak.
„Mondd!” Marianna hangja megtört, összeomlott a hitetlenség nyomása alatt. „Mondd, hogy ez nem igaz!”
James előrelépett. Arcát kőkemény volt, de láttam, hogy alatta düh forr. Greg fölé magasodott, kezei ökölbe szorultak, és egész teste alig visszafogott dühöt sugárzott.
„Gregory,” morogta, hangja mély és veszélyes volt. „Igaz ez?”
Greg még mindig nem tudta rávenni magát, hogy válaszoljon. A zokogás elcsendesedett, de ő továbbra is a földön feküdt, képtelen megbékélni azzal, amit tett. Úgy döntöttem, közbeavatkozom.
„Lefeküdt vele az esküvőnk előtti éjszakán” – mondtam, hangom élesen hasított a feszültségbe, mint egy kés. Azt mondta neki, hogy szüksége van „az utolsó ízre a szabadságból, mielőtt örökre egy testhez kötődik”.
Marianna elfojtott zokogást hallatott, és a ágy szélére rogyott, miközben a világa összeomlott körülötte.
James arca elsötétült. Orrlyukai kitágultak, miközben fiát nézte. Undor és csalódás küzdött egymással az arcán.
„Szégyent hoztál a családunkra” – sziszegte, hangja dühtől volt teli. „Hogy merészeled? Hogy tudtad így elárulni Lilith-t?”
Greg felemelte a fejét, a szemeiben pánik tükröződött. „Bocsáss meg” – rekedt hangon alig hallhatóan. „Nem akartam, hogy ez történjen. Hibát követtem el.”
„Hibát?” – ismételtem, hangom megdöbbentő értetlenségtől magasodott.
„Hibának nevezed, hogy lefeküdtél a volt barátnőddel az esküvőnk előtti éjszakán?” Közelebb léptem hozzá, és a visszafogott dühöm végre felszínre tört. „Nem, te döntöttél, Greg. Megfontolt, kiszámított döntést hoztál, hogy elárulj engem. És most megfizetsz érte.”
Greg könnyekkel áztatott arcát felém fordította, szemei a kétségbeeséstől kitágultak. „Kérlek, Lilith… kérlek, szeretlek. Nem akartam, hogy ez történjen. Bármit megteszek! Csak kérlek, ne hagyj el!”
Nevettem, hideg, üres hangom visszhangzott a szobában.
„Szeretsz? Szeretsz engem?” Csóválta a fejemet értetlenül. „Greg, te semmit sem tudsz a szerelemről. Ha tudnál, nem tetted volna azt, amit tettél. Nem árultál volna el így.”
Felém nyúlt, kezei remegtek, szemei könyörögtek. „Kérlek… Könyörgöm neked.”
Hátraléptem, hagyva, hogy elesjen, tekintetem kemény és érzéketlen volt. „Elegem van, Greg. Vége. Abban a pillanatban tönkretettél minket, amikor úgy döntöttél, hogy Sarah-hoz kúszol.”
Apja, James, előrelépett, hangja mély morgáshoz hasonlított.
„Állj fel!” – parancsolta Gregnek, türelme végre elfogyott. „Állj fel, és nézz szembe azzal, amit műveltél!”
Greg egy pillanatra habozott, majd lassan felállt, térdei még mindig remegtek. Szánalmasan nézett ki, ott állt a gyűrött esküvői öltönyében, könnyekkel áztatott arccal, és az egész világa összeomlott körülötte.
Marianne és James felé fordultam, akik még mindig próbálták feldolgozni a történteket. Marianne arca vörös és duzzadt volt a sírástól, James arckifejezése pedig csalódás és düh viharát tükrözte.
„Elmegyek” – jelentettem be, hangom egyenletes és nyugodt volt, döntésem pedig végleges. „Most már foglalkozhatsz vele.”
„Lilith, kérlek” – könyörgött Greg utoljára, hangja elcsuklott. „Kérlek, ne menj el.”
De én már készen álltam. Elfordultam tőle, a romlott nászéjszakánk rendetlenségétől, és nyúltam a köntösömért. A vállamra vetettem, hogy elrejtse a tetoválást, és az ajtó felé indultam.
„Lilith” – szólított Greg, hangja tele volt kétségbeeséssel. „Meg fogok változni! Mindent helyrehozok!”
De nem is vettem a fáradságot, hogy válaszoljak. Nem volt már mit mondanom.
Kijöttem a szobából, és hallottam James hangját, mélyen és dühösen, a csendben. „Ezt csináltad, Greg. Mindent tönkretettél.”
Aztán Greg szánalmas zokogása. Kiáltásai visszhangoztak a házban, de engem nem érintettek. Lementem a lépcsőn, és minden lépéssel könnyebbnek éreztem magam. Szabad voltam. Szabad tőle, a hazugságtól, az árulástól.
Íme egy másik történet: Amikor Kate ötlete, hogy egy késő esti utazás során megviccelje a férjét, pánikba ejti őt, a vicc sötét fordulatot vesz. Percek telnek el, Greg eltűnik, és Kate ártalmatlan vicce feszült kereséssé válik, amelynek eredményeként elgondolkodik, hogy vajon nem ment-e túl messzire. Kattintson ide, hogy folytassa az olvasást.
Ez a mű valós események és emberek ihlette, de kreatív célokból kitalált. A neveket, szereplőket és részleteket a magánélet védelme és a történet javítása érdekében megváltoztatták. Bármely hasonlóság valós személyekkel, élőkkel vagy halottakkal, vagy valós eseményekkel pusztán véletlen, és nem áll a szerző szándékában.