Soha nem gondoltam volna, hogy sírni fogok a férjem fia esküvőjén. Az előkészületek során a menyem azt mondta: „Csak az igazi anyák ülhetnek az első sorban”. Elutasítva éreztem magam, és a terem végébe ültem le. De néhány perc múlva minden megváltozott, és Nathan szavai mindent felforgattak.
Hatéves korában ismerkedtem meg Nathan-nel. Harmadik találkozásunkkor apja lába mögé bújt – félénk és szelíd volt, megpróbált elbújni. Richard mesélt nekem a fiáról, de csak akkor értettem meg, hogy Nathan számára új szereplő leszek az életében, ami mindkettőnk számára fontos lépés.
„Ő Victoria, akiről meséltem neked” – mondta Richard. Leültem, hogy a szeme magasságába kerüljek, és átadtam neki az ajándékot.
„Szia, Nathan. Apukád azt mondta, hogy szereted a dinoszauruszokat. Hoztam neked egy könyvet róluk” – mondtam, remélve, hogy értékelni fogja a gesztust. Nem mosolygott, de hálásan elfogadta a könyvet.
Ez a pillanat volt az első lépés a kapcsolatunkban. Rájöttem, hogy Nathan, mint minden gyerek, törődésre és figyelemre szorul, és úgy döntöttem, hogy mellette leszek, anélkül, hogy bármit is várnék cserébe.
Amikor Richard megkérte a kezem, tudtam, hogy fontos megkérdezni Nathant is, mit gondol erről. Nem akartam, hogy úgy érezze, figyelmen kívül hagyjuk vagy feleslegesnek tartjuk az életünkben. Ez fontos lépés volt számunkra, és szerettem volna, ha ő is támogat minket.
Az esküvő után továbbra is támogattam Nathant – segítettem neki a házi feladatokban, filmesteket szerveztem, vagy csak beszélgettem vele. Nem csak az apja felesége voltam, hanem az is, aki mindig ott volt, amikor támogatásra volt szüksége.
Az évek teltek, és Nathan tinédzser lett. Egyszer, egy nehéz időszakban, olyan szavakat mondott nekem, amelyek megsebezték a szívemet: „Te nem vagy az igazi anyám”. Fájt, de megértettem, hogy az ilyen pillanatok elkerülhetetlenek a felnőtté válás folyamatában. Azt válaszoltam: „Nem, nem vagyok az igazi anyád. De itt vagyok, és mindig melletted leszek”.
Évről évre egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Sok fontos pillanatot éltünk át együtt, és én mindig mellette álltam, támogattam őt. Amikor Richard elhunyt, akkor értettem meg igazán, hogy Nathan és én egy család vagyunk.
Támogattam őt az egyetemválasztásban, segítettem neki ruhát választani az első munkanapjára, és vele éltem át minden fontos eseményt, amit az élet hozott nekünk.
Amikor eljött az esküvője napja, ajándékot készítettem a menyasszonyának. A ceremóniára azzal a reménnyel érkeztem, hogy ez az új szakasz kezdete lesz az életében.
De amikor megérkeztem az esküvő helyszínére, a menyasszony fogadott, aki azt mondta, hogy csak az igazi anyák ülhetnek az első sorban. Ezt mondta, amikor meglátott a teremben, és elszomorodtam. De nem akartam elrontani Nathan napját.
Csendben elmentem a terem végébe, és eszembe jutott minden, ami köztünk volt. Nem számítottam arra, ami ezután történt. Amikor a vendégek elfoglalták helyüket, ültem és próbáltam visszatartani a könnyeimet, hogy ne rontsam el ezt a pillanatot.
De hirtelen, az oltár felé tartva, Nathan hirtelen megállt. Csend lett a teremben, lassan megfordult, és a szemembe nézett. Odajött hozzám, és azt mondta, hogy nem tud nélkülem továbbmenni. Azt mondta, hogy én voltam mellette, amikor senki más nem volt, és megkért, hogy kísérjem el az oltárhoz.
„Nem fogsz a végén ülni” – mondta. „Te vagy az, aki felnevelt. Te vagy a családom.” És hozzáadta a legfontosabb szavakat: „Gyere, anya.”
Ez egy olyan pillanat volt, amelyet soha nem fogok elfelejteni. Az „anya” szó számomra azt szimbolizálta, hogy az évek során igazi családdá váltunk.
Nem csak megfogta a kezem, hanem helyet adott nekem az első sorban – azt a helyet, amelyet valóban megérdemeltem. Ez a pillanat annak elismerése volt, hogy a szeretet és az odaadás a legfontosabb.
Amikor Emilia, Nathan menyasszonya meglátott minket együtt, mosoly jelent meg az arcán. Megértette, hogy én nem csak egy nő vagyok, aki ott volt mellette – én voltam az a személy, aki igazán fontos volt Nathan számára.
A szertartás folytatódott, és éreztem, hogy az ő támogatása és szeretete az, amire olyan sokáig vártam. Minden, amit együtt átéltünk, elvezetett minket ehhez a pillanathoz, amikor minden nehézség ellenére igazi család voltunk.