De a szívükben hordozzák őt. Egy meleg júliusi estén, a Kensington-palota gyertyafényes kertjében a királyi család összegyűlt, hogy megemlékezzen Diana hercegnőről, aki 64 éves lett volna. De senki sem számított arra, hogy ez a megemlékezés az egész nemzetet könnyekig meghatja.
Katherine, Wales hercegnője odalépett a fehér zongorához, és suttogva így szólt: „Ez a mi szeretett édesanyánknak szól, akire örökké emlékezni fogunk. Bár a gyerekek soha nem ismerhették a nagymamájukat… szerették őt.” Hangja megremegett. William lesütötte a szemét, és kezét George vállára tette. Csend lett a kertben. Aztán Catherine elkezdett játszani – egy lágy, szomorkás, szent dallamot. A zene kifejezte azt, amit szavakkal nem lehetett kifejezni: Diana tovább élt.
A történetekben. A jóságban. Unokáinak minden szívverésében. Amikor az utolsó hang elhalt, senki sem tapsolt. Senki sem merte. Mert ebben a csendben a világ végre megértette: soha nem találkozott velük… de valamilyen oknál fogva hiányzik nekik. Szeretik őt.
„Szeretett édesanyánknak”: Kate Middleton megható tisztelgése Diana hercegnő előtt azon a napon, amikor ő 64 éves lett volna. A nyugodt július 1-jei estén, a nyári naplemente lágy aranyfényében a Kensington-palota a királyi történelem emlékezetes helyszínévé vált – nem pompájával, hanem őszinte, szívszorító meghittségével.
A gyertyákkal megvilágított palota kertjében, amely egykor Diana otthona volt, a királyi család szervezett megemlékezést Diana hercegnő 64. születésnapja alkalmából. Közeli családtagok, kiválasztott baráti kör és zenészek gyűltek össze, hogy megemlékezzenek arról a nőről, akinek öröksége továbbra is meghatározza a monarchia lényegét.
De az este legemlékezetesebb pillanata nem a fehér rózsákból, Diana kedvenc virágaiból készült virágkompozíciók, és nem is a Pie Jesu és Ave Maria finom interpretációit előadó vonósnégyes volt. Hanem Catherine, Wales hercegnője.
Folyó krém színű ruhában, lágyan hullámzó hajjal, amely szabadon omlott vállára, Kate Middleton odalépett a fehér zongorához, amely a kertben a színpad közepén állt. A lámpák lágy fénye tükröződött a szemében, amikor leült, és ujjai finoman megérintették a billentyűket – nem azért, hogy játsszon, hanem hogy beszéljen.
Nem emelte fel a hangját. Nem olvasta fel a szövegét. Csak felnézett a csillagokra – ahol kétségtelenül ott van az elhunyt anyósának emléke – és suttogva mondta:
„Ez a mi szeretett anyánknak szól, aki örökké drága lesz számunkra. Bár a gyerekek soha nem ismerték a nagymamájukat… szerették őt.”
A hangja remegett.
Egy pillanatra megállt az idő. A közönség, amelyben ott volt férje, Vilmos herceg és három gyermekük – György herceg, Charlotte hercegnő és Louis herceg – elhallgatott. Mintha a levegő is megfagyott volna.
Ez nem csak tiszteletadás volt. Ez egy híd volt – az egyik királyi család generációjától a másikig, egy nőtől, akinek az élete túl korán véget ért, az unokáiig, akik csak a történetekből, a fényképekből és abból a csendes erőből ismerik őt, amelyet anyjuk ad az emlékének.
A nézők észrevették, hogy Charlotte kissé szorosabban fogta William kezét, George pedig megtörölte az arcát. Mögöttük a sötétben lágyan ragyogott Diana nagy portréja, gyertyákkal és a világ minden tájáról érkezett rajongói kézzel írt üzenetekkel körülvéve.
Kate rövid, de megható üzenete messze eljutott a kert határain túlra.
Ez a pillanat sokaknak eszébe juttatta saját sebezhetőségüket és Diana bátorságát – azokat a tulajdonságokat, amelyeket Kate a maga módján megtestesít, különösen az elmúlt hónapokban, amikor kezelésen vesz részt és egészségügyi problémáiból lábadozik. Azon az estén, azon a helyen fellépni nem csak bátor tett volt – mélyen szimbolikus is.
Röviddel ezután a zene újra megszólalt. A fiatal szoprán kórus lágy változatban adta elő a „Candle in the Wind” című dalt. De a legnagyobb hatást Kate remegő hangja és 20 halkan elhangzott szava gyakorolta: „Bár a gyerekek soha nem ismerhették a nagymamájukat… szerették őt.”
Ez egy suttogás volt az időn keresztül. A menyasszony, aki egy olyan nő nevében beszélt, akit soha nem ismert igazán, de akinek örökségét minden nap segít fenntartani. Az anya, aki gyermekeinek elmagyarázza azt, amit szavakkal leírni lehetetlen. A leendő királynő, aki megőrzi az „nép hercegnőjének” emlékét.
És valahol a csendben, amikor a hold felkelt a Kensington-palota felett, úgy tűnt, hogy Diana – örökké fiatal, örökké hiányzó – hallgat.