Kayla váratlan utazása: A félreértés története.
A nagymamája elvesztése miatti napokig tartó gyász után Kayla érzelmileg kimerült, és vágyott arra, hogy visszatérjen az otthona kényelmébe.
Hat hónapos terhesen, nehéz szívvel pakolta össze a bőröndjét, és készen állt arra, hogy a temetés után elhagyja a szülei otthonát.
Édesanyja aggodalma nyilvánvaló volt.
„Biztos vagy benne, hogy ma el akarsz menni?” — Az anyja lágy hangon kérdezte, amikor Kayla becsukta a bőröndjét.
„Tudom, anya, de vissza kell mennem dolgozni és Colinnak is. Tudod, mennyire függ tőlem” — válaszolta Kayla szomorú mosollyal.
Az anyja megértően bólintott, de még mindig aggódott.
„Bárcsak a nagyi láthatná a babát” — tette hozzá Kayla, és megsimogatta a hasát.
„Tudom, kicsim” — mondta az anyja, és vigasztalóan Kayla vállára tette a kezét.
„De legalább ott voltál neki, amikor a legnagyobb szüksége volt rád.”
Ahogy Kayla átkelt a reptér hosszú sorain, nyugtalan volt a közelgő járat miatt.
Utált repülni, de a tizenkét órás autóút gondolata az ő állapotában elviselhetetlen volt.
Végül egy örökkévalóság után felszállt a gépre, és türelmetlenül várta, hogy hazaérjen a férjéhez.
„Ezt elviszem, asszonyom — ajánlotta fel a stewardess, és átvette a táskáját, miközben Kayla elhelyezkedett az ülésén.
Az elmúlt napok fáradtsága nyomasztotta, és csak pihenni akart.
„Ó, utálok repülni” — mondta a mellette ülő nő, és beszélgetésbe elegyedett vele.
„De a vezetést is utálom. Inkább otthon kellett volna maradnom.”
Kayla majdnem elnevette magát ezen a mondaton, mert ő is ugyanígy érzett.
Amikor a repülőgép felszállásra készült, észrevette, hogy valaki őt nézi — egy férfi, aki néhány sorral mögötte ült.
A férfi tekintete kellemetlenül érintette, de a lány ezt az állapotának tulajdonította.
Hamarosan felszállt a gép, és Kayla megpróbált ellazulni, a motorok zúgása oldotta a feszültségét, és félálomba ringatta.
De éppen amikor kezdett volna elaludni, egy stewardess lépett oda hozzá, váratlanul komoly arckifejezéssel.
„Elnézést, asszonyom. Velem jönne, kérem?” — Kérdezte a stewardess, a hangja nem hagyott teret az ellenvetésnek.
Kayla értetlenül és fáradtan követte a stewardess-t egy kis sarokba a mosdók közelében.
Megdöbbenésére az utaskísérő viselkedése drámaian megváltozott.
„Azonnal le kell térdelnie!” — parancsolta a stewardess.
Kayla megdöbbent.
„Mi, miért? Mi történt?” — kérdezte, a szíve hevesen dobogott.
„Most” — erősködött a stewardess, a hangja jeges volt.
Kayla vonakodva engedett a kérésnek, elméjében a félelem és a zavarodottság kavargott.
Ekkor a férfi, aki korábban leste őt, odalépett hozzá.
Hangja vádaskodó volt, amikor azt követelte: „Hol van az aranylánc, amit elloptál?”.
„Nem loptam el semmit!” — Kayla tiltakozott.
„Csak a nagymamám temetésén voltam!”
A férfi elővett néhány fényképet és dokumentumot.
„Ez itt te vagy a múzeumban, két nappal azelőtt, hogy a kiállítást átköltöztették a szállodába.
Ez te vagy a szálloda halljában, ahol a lánc eltűnt.
Követtünk téged a géphez, miután megszöktél a szállodából.”
Kayla megnézte a fényképeket.
Elmosódottak voltak, de a rajtuk látható nő valóban hasonlított rá — egy fontos dolgot kivéve.
„Nézd meg ezt” — mondta, és a csuklójára mutatott.
„A képeken szereplő nőnek tetoválás vagy sebhely vagy valami hasonló van a csuklóján. Nekem semmi ilyesmim nincs!”
A férfi megvizsgálta a nő csuklóját, keze durva, de alapos volt.
„Látja? Se tetoválás, se heg. Ez nem az a nő!” — Kayla ragaszkodott hozzá.
„És terhes vagyok! A nő a képeken nem én vagyok!”
A nő magyarázata ellenére a férfi továbbra is szkeptikus maradt.
„De lehet, hogy csak álca” — motyogta, még mindig kételkedve.
Ebben a pillanatban Kayla érezte, hogy a babája keményen rúg.
Ösztönösen megfogta a férfi kezét, és a hasára tette.
„Nem lehet színlelés” — mondta határozottan.
A férfi felsóhajtott, a gyanakvása átadta a helyét a nyugtalanságnak.
„Sajnálom. Nagyon hasonlítasz rá. Biztos voltam benne, hogy jó nyomon járunk.
Meg kell várnunk, amíg leszállunk, hogy kiderítsük, mi a helyzet.”
Éppen amikor Kayla kezdett kissé megkönnyebbülni, a helyzet szörnyű fordulatot vett.
Az utaskísérő hirtelen előrántotta a fegyverét.
„Elég volt! Mindketten, kezeket a hátukra!” — parancsolta, és műanyag bilincset húzott elő.
Kayla szíve megdobbant, amikor rájött, hogy az igazi tolvaj ott áll előtte.
A légiutas-kísérő gyorsan kicsavarta a férfi karját, de amint elfordult Kaylától, az adrenalin átjárta a szervezetét.
Gondolkodás nélkül Kayla erősen megrúgta a légiutas-kísérőt, amitől az megbotlott, és elejtette a fegyverét.
A férfi, bár részben lefogta, a földre lökte, miközben felfedte az egyenruhája alatt rejtőző aranyláncot.
„Igazi tolvaj — mondta a férfi, aki Connor nyomozóként azonosította magát, miközben lefegyverezte a nőt.
„Különböző embereknek adta ki magát, hogy elkerülje a letartóztatást.
El sem hiszem, hogy sikerült feljutnia a fedélzetre légiutas-kísérőként.”
Kayla megdöbbent, de megkönnyebbült.