Pato Seco a sok brazil számára jól ismert Roku José Florenzo álneve. Rabszolgának született, és a rabszolgaélet minden nehézségét gyermekkorától kezdve ismerte. A többi rabszolga közül Pato rendkívüli fizikai erővel és férfias szépséggel tűnt ki, mert egy újabb viszonteladás után az új tulajdonos szokatlan feladatot adott Patónak — a rabszolgák teherbe ejtését. Pato Sekou kénytelen volt ezt mechanikusan, a rabszolgalányok iránti érzések és érzelmek nélkül végezni. Annak érdekében, hogy jó formában maradjon, Pato jóllakott, és nem foglalkozott más munkával, a teherbeesésen kívül csak a lovak sétáltatásával és gondozásával volt elfoglalva.
Csak negyvenéves korában kapta meg a rabszolga a szabadságát. Elképesztő életrajzáról szeretnénk ebben a cikkben beszámolni.
Pato 1828-ban született a Brazília déli részén fekvő Soracobában. Tíz év után a rabszolgapiacra került, és ott az egyik nagybirtokos gondoskodott róla.
A kiváló fizikai adatokkal rendelkező Pato néhány év múlva a rabszolgák impregnátora lett gazdája számára. A rabszolgának nem volt joga családot alapítani, fő feladata az volt, hogy rendszeresen közösüljön a rabszolgalányokkal.
A számító gazda így garantáltan erős, egészséges utódokat kapott a rabszolgalányoktól, és könnyen szinten tudta tartani rabszolgái számát. A patótól született fiúk a legnehezebb fizikai munkát is el tudták végezni.
Durva becslések szerint Pato Secu körülbelül kétszázötven gyermeket szült, akik szintén rabszolgák lettek. Azokat, akik nem feleltek meg a „normáknak”, eladták a rabszolgapiacon.
Rokut a többi rabszolgához képest meglehetősen kényelmes körülmények között tartották, és munkájának feltétlen teljesítéséért a gazda megengedte neki azt, ami másoknak tilos volt — a rabszolga egyedül utazott a városba, ott kézbesítette és fogadta a postát, ráadásul külön szobában lakott az istállóban, ahol a lovakról gondoskodott.
Több próbálkozása is sikertelen volt, hogy megszökjön ebből a „boldog” életből. Rokut jól ismerték a környéken, és kétméteres magassága miatt egyszerűen lehetetlen volt elrejtőzni, a rabszolgát elfogták, és arra kényszerítették, amit korábban is csinált.
Roku a saját szökései mellett más rabszolgáknak is szervezett szökéseket. Környezetében nagyon megbecsült ember volt, és állandóan segítségül hívták, hogy segítsen, és megoldja a felmerülő vitákat és konfliktusokat.
Roku meglehetősen sok rabszolgának segített a szökésben. A szökevények szabad falvakban, „silimbókban” egyesültek, ezek a szabadság és a bátorság valóságos erődítményei voltak.
A rabszolgaság brazíliai eltörlése után, a tizenkilencedik század nyolcvanas éveinek végén Pato szabad lett, és egykori gazdája még egy meglehetősen nagy földterületet is kiutalt neki a birtokaiból. Ott Pato nádcukor-farmot létesített. A munka nehéz volt, és nagyon kevés jövedelmet adott, de független és szabad volt.
Az évekig tartó önsanyargatás után Pato saját magának dolgozott, és gazdálkodott az idejével. Feleségül vett egy lányt, akit már régóta ismert, ismeretségük az egyik postai úton történt. Felesége kilenc gyermeket szült Patónak, a környéken nagy tiszteletnek örvendett, és a százharmincadik születésnapján annyi vendég gyűlt össze, hogy a frissítőket közvetlenül a földre kellett teríteni.
Sajnos hat hónappal az évforduló után Patóval baleset érte, tetanuszt kapott, egy rozsdás szögre lépett, majd elhunyt.
Pato hosszú és bonyolult életet élt, sikerült elviselnie a rabszolgaságot, saját vállalkozást alapított, és számos utódot hagyott hátra. Több ezer ember, aki ismerte és tisztelte őt, búcsúzott tőle.