Miközben egy esküvőn dolgoztam, hirtelen megláttam a vőlegényt — a férjem, David volt az. Amikor megláttam őt egy másik nővel, aki másnak adta ki magát, úgy éreztem, hogy a világom darabokra hullik. Abban a pillanatban minden, amit az életemről gondoltam, a feje tetejére állt.
Á, az esküvők… Mindig is fel tudták ébreszteni bennem az emlékeket, visszavittek arra a napra, amikor David és én fogadalmat tettünk egymásnak. Az esküvőnk nem volt pazarló vagy fényűző — egyáltalán nem.
Csak két szerelmespár voltunk, akiket nem érdekeltek a díszes dekorációk vagy a nagy ünneplés. Még hét év házasság után is mosolyogtam ezeken az emlékeken.
Mivel pincérnőként dolgoztam egy vendéglátóipari cégnél, állandóan esküvőkön voltam. Minden alkalommal, amikor beléptem a gyönyörűen feldíszített terembe, és éreztem a friss virágok illatát a levegőben, önkéntelenül is eszembe jutott a mi szerény szertartásunk. Bárcsak tudtam volna, milyen törékenyek tudnak lenni a dolgok…..
Aznap, mint minden más napon, korán érkeztünk, hogy mindent előkészítsünk, mielőtt a vendégek és az ifjú pár megérkezik.
Egy órával később a vendégek kezdtek megérkezni, izgatott beszélgetéseik betöltötték a termet, miközben várták, hogy a menyasszony és a vőlegény visszatérjen a fotózásról. Éppen a fürdőszobában voltam, amikor Stacey kolléganőm berohant, arca sápadt volt az izgalomtól.
— Laurie, figyelj — mondta remegő hangon -, haza kell menned.
— Hazamenni? Miért tennék ilyet? — Kérdeztem. — Át akarod venni a műszakomat? Sajnálom, de nekem is szükségem van a pénzre.
Stacey megrázta a fejét, idegesebbnek tűnt, mint amilyennek valaha is láttam.
— Nem, Laurie, nem érted. Tényleg nem hiszem, hogy itt kellene lenned.
— Miről beszélsz? Miért viselkedsz ilyen furcsán? — Kérdeztem. — Stacey, most komolyan, mi folyik itt?
Az ajkába harapott, és a folyosó felé nézett.
— Nem fog tetszeni, amit látsz.
Visszaindultam a folyosó felé, miközben nyugtalan gondolatok jártak a fejemben Stacey szavai miatt. A szívem majdnem megállt, amikor megláttam a menyasszony és a vőlegényt.
Staceynek igaza volt — nem kellett volna eljönnöm.
Ott állt az összes vendég előtt David… az én Davidem. A férfi, akivel hét évig éltem együtt, most egy másik nővel volt.
Elállt a lélegzetem. Úgy éreztem, mintha kiment volna a talaj a lábam alól. Nem tudtam felfogni, mi történt. Megfordultam és kirohantam, könnyek csordultak végig az arcomon. Ez egy rémálom volt, amiből nem tudtam felébredni.
A falnak dőltem, és próbáltam levegőt venni. Könnyeimen keresztül néztem a táblát, amelyen a menyasszony és a vőlegény neve állt: „Üdvözlöm önöket Kira és Richard esküvőjén”. Richard?! Hazug!
Stacey kirohant utánam. Próbált mondani valamit, hogy vigasztaljon, de nem hallottam semmit. Csak az árulása járt a fejemben. Eltöröltem a könnyeimet, éreztem, ahogy a düh felgyülemlik bennem. Nem akartam ezt annyiban hagyni. Nem, tönkretenném az esküvőt, és leleplezném őt.
Éppen akkor tértem vissza a terembe, amikor az ifjú pár az első tósztot mondta. A szívem hevesen vert, de tudtam, hogy meg kell tennem.
Egyenesen David felé indultam, és kikaptam a kezéből a mikrofont. Döbbenten és dühösen nézett rám, de nem érdekelt. Megérdemelte, ami történni fog.
— Bejelentést kell tennem! — Mondtam hangosan a mikrofonba, és a hangom visszhangzott a teremben.
Mindenki megdermedt, és a terem megtelt csenddel.
A mellette álló nő úgy kapaszkodott belé, mint egy mentőövbe. Tágra nyílt szemmel nézett rám, láthatóan nem értette, mi történik.
— David, vagy ahogy ti ismeritek, Richard, mindannyiótokat átvert! — Kezdtem, a dühöm egyre nőtt. — Már férjhez ment! Hozzám!
Hangos zihálás rázta meg a tömeget, és láttam, hogy a vendégek arca meglepettségből döbbenetté változik.
— Micsoda?» — suttogta a menyasszony, a hangja remegett. David felé fordult, a szeme megtelve könnyel. — Richard, mi folyik itt? Ki ez a nő?
David megrázta a fejét, zavart színlelve.
— Én… nem tudom — motyogta. — Most látom először ezt a nőt.
— Hét éve vagyunk házasok, és te nem ismersz engem?! — Ordítottam, éreztem, hogy a düh felforr bennem.
— Micsoda? Milyen hét év házasság? — folytatta a színlelést.
Elővettem a telefonomat, és megmutattam neki egy képet az esküvőnkről. Síri csend lett a szobában.
Kiera közelebb lépett, a szemei tágra nyíltak, amikor meglátta a képet.
— Richard…? — suttogta. — Hogy tehetted ezt!!!
De a vőlegény megint hazudni kezdett.
— Nem tudom, ki az a nő! — folytatta.
Én felnevettem.
— Lehet, hogy csak a pénz miatt vagy vele?
— Fogd be!» — kiabált Dávid.
Kira megrázta a fejét, könnyei patakzottak.
— Nem, Richard. Nem lehetek veled.
Elsietett. David utána sietett.
Kiszaladtam utána, és láttam, hogy a járdaszegélyen ül, sírva.
— Persze, hogy eljátszod a drámát — mondtam, keresztbe fonta a karomat.
— Mindent tönkretettél! — harsogta.
— Elvettél valaki mást, miközben velem voltál házas!
— Nem vagyok a férjed!
Tárcsáztam David számát.
— Igen, drágám? — A hangja hallatszott.
Megdermedtem. Az előttem álló férfi ugyanúgy nézett ki, de nem ő volt az.
Fél órával később megérkezett az igazi férjem. Úgy bámultak egymásra, mint tükörképek.
Kiderült, hogy David és Richard ikrek voltak, akiket gyerekkorukban elválasztottak egymástól. Sosem tudtak egymásról.
Később meggyőztük Kirát, hogy jöjjön vissza. Amikor meglátta a két egyforma férfit, elsírta magát, és megölelte Richardot.
— Sajnálom, hogy kételkedtem benned — mondtam Davidnek.
— Semmi baj, én is ugyanezt tettem volna a helyedben — válaszolta.
A férjem testvérre talált, én pedig egy olyan barátra, akit el sem tudtam volna képzelni az életemen kívül.