Az én éveimben nem engedek szomorú gondolatoknak, és úgy gondolom, hogy helyes, ha értékelem az élet minden pillanatát, amit a sors adott. Kár, hogy néha a hozzám elég közel álló emberek beleszólnak ebbe, és megpróbálnak emlékeztetni az útlevelembe írt számokra.
Egyik hétvégén családi ünnepségre jöttem a fiam dácsájára, de akkor minden akaratomat össze kellett szednem, hogy ne rontsam el a jó napot sem magamnak, sem a körülöttem lévőknek.
A dácsaparcellát a fiam már régen tökéletes nyaralóhelynek hozta, az egyetlen dolog, ami elrontotta a nyaralás benyomását, az a felesége, Karin volt. Amikor a fiatalasszony végre megkapta a magáét, és törvényesen is hivatalossá tette a fiával való kapcsolatát, azonnal megpróbálta a saját kezébe venni a hatalom gyeplőjét, és megmutatni, hogy kié a valódi hatalom a férje felett. A fiú azonban hallgatott, közömbös, semleges álláspontot foglalt el, noha mindent tökéletesen látott és értett.
Meleg volt a nap, a vendégek a medencénél gyülekeztek, én pedig kedvenc fürdőruhámban érkeztem oda, de amint lefeküdtem a nyugágyra, hallottam a menyem hangos megjegyzését az illetlen, szerinte nyitott fürdőruhára és a koromra. Ez nagyon szíven ütött, és egy ideig csak feküdtem ott csukott szemmel, amíg rájöttem, hogy tudok mit kezdeni az érzelmeimmel.
Egy kis szünet után visszamentem a házba, elővettem a fiam és a menyem esküvői albumát, és a vendégeknek húsz évvel ezelőtti fényképeket ajánlottam, amelyeken Karin egyértelműen alulmaradt velem szemben a külsőségek tekintetében. Ahogy vártam, sokkal több bók érkezett a címemre, a menyasszonyt így, udvariasságból megjegyezték …
A meny, hála Istennek a helyére kerülve, rájött, hogy finoman szólva is helytelenül viselkedett, és bocsánatot kért, bár elég halkan…..
Később, este hallottam, hogy a fiam arra kérte a feleségét, hogy ne ismételje meg az ilyen hibákat, és legalább velem legyen udvariasabb.