Amikor először megláttam a mellettem ülő nőt, rögtön tudtam, hogy ez a repülés nem lesz kényelmes – még a tágas első osztályú ülésben is szűkösnek fogom érezni magam.
Amikor megpróbálta becsatolni az övet, a könyöke megérintett.
– Óvatosabban! – mondtam élesen.
– Elnézést… nagyon sajnálom – válaszolta zavartan.
De nem voltam hajlandó megbocsátani.
– Komolyan? Talán jobb lenne azt mondani, hogy „elnézést a 3000 fánkért, amit megettél, hogy ilyen kövér legyél”? – vágtam oda neki.
A megdöbbenés, ami a szemében tükröződött, csak tovább fokozta a hangulatomat.
– Hölgyem, ha utazik, vegyen két helyet!
Láttam, hogy a szeme megtelt könnyekkel, amikor elfordult, de nem állt meg. Az olcsó ruhái és kopott cipői bosszantottak, és tovább nevettem, hogy ételre költötte a pénzét, ahelyett, hogy egy plusz helyet vett volna.
Tartalom
- A megaláztatás folytatódik
- Váratlan fordulat
- A igazság pillanata
- Igazi szégyen
- A felismerés pillanata
A megaláztatás folytatódik
Amikor a légiutaskísérő odajött az italos kocsival, megpróbáltam „vicces” hangnemben folytatni.
„Rázza meg, de ne keverje össze!” – mondtam, James Bondot utánozva, majd hozzátettem: „Nem tudom, mit fog rendelni Moby Dick mellettem…”
A légiutas-kísérő elítélő pillantást vetett rám, majd udvariasan a nőhöz fordult.
– Mit szeretne inni? – kérdezte barátságosan.
– Diétás kólát, kérem – suttogta a nő, letörölve a könnyeit.
– Diétás kólát? – nevettem. – Nem gondolja, hogy ehhez már egy kicsit késő van?
Váratlan fordulat
Még vacsora közben sem hagytam abba a gúnyolódást.
– Biztos, hogy ez neki elég lesz? – jegyeztem meg gúnyosan. – Úgy tűnik, egy egész falu kell ahhoz, hogy jóllakjon!
A stewardess ismét figyelmen kívül hagyott, én pedig nyugodtan folytattam az evést. Már azt hittem, hogy ez a repülés nem lehetne unalmasabb, amikor a stewardess hirtelen visszatért, de most mosolyogva.
„A kapitány nagy rajongója, és szeretné meghívni a pilótafülkébe” – mondta a mellettem ülő nőnek.
Zavarodottan néztem, ahogy felállt és előre indult. Nem értettem, mi történik, de nem számítottam rá, hogy valami teljesen váratlan dolog vár rám.
A igazság pillanata
Amikor a nő eltűnt a szemem elől, gondolatban elkezdtem gyászolást írni a légitársaságnak. De ekkor a kapitány hangja hallatszott a hangosbeszélőn.
– Hölgyeim és uraim, ma különleges vendégünk van a fedélzeten! Ha nézik a „Szeretem az operát” című műsort, akkor felismerik Andrea Molnár hangját, aki velünk repül, hogy fellépjen egy jótékonysági koncerten az éhezés elleni küzdelem támogatására.
A kabin tapsviharban tört ki, miközben a hangszórókból néhány hangja felcsendült. Megdermedtem a helyemen, amikor rájöttem, ki ült mellettem.
Igazi szégyen
Pár perc múlva a légiutaskísérő visszatért, de most már közvetlenül rám nézett.
– Nem érdekel, mennyire gazdag – mondta hidegen. – Ha még egyszer megsérti, azonnal áthelyezem az economy osztályba.
– Természetesen… én… elnézést… – motyogtam.
Amikor Andrea visszatért, sietve felálltam, hogy helyet adjak neki. Visszaülve halkan így szólt:
„Elnézést, ha korábban goromba voltam. Nem tudtam, ki maga” – mondtam.
– Nem fontos, ki vagyok – válaszolta szigorúan. – Nem szabad így bánni az emberekkel. És ön nem őszintén sajnálja. Ha nem lennék híres, eszébe sem jutna bocsánatot kérni.
Nem tudtam mit mondani.
– Nem szabad az embereket a külsejük alapján megítélni – tette hozzá. – Át kell gondolnia a viselkedését.
A felismerés pillanata
A repülés hátralévő részét csendben töltöttem. Szégyelltem magam, és rájöttem, hogy Andrea teljesen igaza van. Meg kell tanulnom, hogy ne ítéljem meg az embereket a külsejük alapján. Ez a tanulság örökre megmarad bennem.