Kedves barátaim, hadd meséljek nektek a lányomról, Annáról, aki úgy tűnik, hogy elvesztette az eszét. Úgy gondolja, hogy csak azért, mert 90 éves vagyok, el kellene küldeni valami idősek otthonába, mint az öreg bútorokat. Nem vagyok kész semmilyen otthonra, még sok élet van bennem.
Ezért nyersen megmondtam neki: „Ha nem akarsz gondoskodni rólam, akkor majd én gondoskodom magamról. Vannak megtakarításaim, felveszek egy gondozót, és itt maradok az otthonomban”.
Ez jobban felbosszantotta, mint egy vizes tyúkot! Kiderült, hogy arra számított, hogy a pénzemre teszi rá a kezét. Most meg kiborult, mert a kis terve nem fog működni. Számára én csak egy vénség vagyok, aki meg tudja adni neki a pénzt, amire „sürgősen” szüksége van.
Már több mint egy hónapja nem látogatott meg, vagy hívott fel utoljára. És biztosra ment, hogy megmondta, hogy ne zavarjam addig, amíg készen nem állok arra, hogy a seggemet egy idősek otthonába adjam. Képzeld el, hogy 90 éves vagy, és csak egy lányod van. Ezekben a napokban csak arra gondoltam, hogy Isten miért nem adott nekem egy fiút vagy egy másik lányt. Valakit, akit szerethetnék.
Az ügyvéd beszélni kezdett: „Ann asszony, az édesanyja úgy döntött, hogy átveszi a vagyonát és a vagyona feletti rendelkezést. Megtakarításait és vagyonát törvényesen egy olyan vagyonkezelői szerződés alá helyezte, amely egyértelmű utasításokkal biztosítja a kényelmét és gondozását, anélkül, hogy beavatkozna”.
Ahogy teltek a hetek, a ház Anna látogatásai nélkül egyre csendesebb lett. De békés csend volt, melyet Mrs Thompson zümmögése és az ablakon kívüli madarak hangjai töltöttek be. A napjaimat olvasással, kertészkedéssel és egy olyan gondozó társaságának élvezetével töltöttem, aki őszintén aggódott a jólétemért.
Egy este, amikor vacsorázni ültünk, megcsörrent a telefon. Anne volt az. A hangja halkabb volt, tompa. „Anya, annyira sajnálom. Most már tudom, hogy mekkorát tévedtem. Nem kezdhetnénk elölről?”
Vettem egy mély lélegzetet, és így válaszoltam: „Ann, sosem késő megváltozni. Újrakezdhetjük, de rá kell jönnöd, hogy mostantól másképp mennek a dolgok. A tiszteletnek és a szeretetnek kell az elsőnek lennie.”
Egy új kezdet
Ann gyakrabban kezdett látogatni, ezúttal valódi törődéssel és tisztelettel. Kapcsolatunk fokozatosan javult, és még Thompson asszonnyal is megtalálta a közös hangot. Láttam, hogy a leckét megtanulta. Most már rájött, hogy a tetteinek következményei vannak, és hogy a szülők iránti igazi szeretet a tiszteletben és a gondoskodásban mutatkozik meg, nem pedig a kapzsiságban.
Ahogy ma itt ülök, teát kortyolgatva és a naplementében gyönyörködve, hálás vagyok az erőért, amit magamban találtam. Lehet, hogy 90 éves vagyok, de még mindig képes vagyok arra, hogy saját döntéseket hozzak, és a saját feltételeim szerint éljem az életemet. Anna és én új megértésre találtunk, és az otthonom ismét tele van szeretettel és tisztelettel.
Ez a tapasztalat megtanított arra, hogy sosem késő kiállni magunkért, követelni a megérdemelt tiszteletet, és megtanítani a körülöttünk élőknek a szeretet és a család igazi jelentését.