Amikor Lisa megkapta jól megérdemelt előléptetését, a barátjával, Szergejjel akarta megünnepelni. Az étteremben Lisa rájött, hogy Szergej csak „férfiasnak” akar tűnni, és ezzel tiszteletlenül bánik vele és a munkaügyi győzelmével. És amikor a férfi átadta a számát a pincérnőnek, minden megváltozott: Lisa zavarba hozta Szergejt, és elment, véget vetve kapcsolatuknak.
Ez az este a tiszta ünneplés estéje lett volna. Hat hónap után az új munkahelyemen végre jelentős előléptetést kaptam, és készen álltam arra, hogy megosszam az örömöt Szergejjel, a barátommal.
Ő javasolta, hogy menjünk el egy új, előkelő étterembe a városban, amely a hangulatáról és a kitűnő menüjéről ismert.
— Csak öltözzünk fel és menjünk el, Lisa — mondta. — Olyan ritkán teszünk ilyet, úgyhogy élvezzük ki a pillanatot.
Beleegyeztem; tényleg ritkán adtunk magunknak egy ilyen estét.
— Rendben — válaszoltam. — Egy ilyen este mindenképpen jól jönne nekünk.
Úgy gondoltam, szükségünk van rá. Főleg azért, mert bármennyire is szerettem volna azt hinni, hogy Szergej és én egymásnak vagyunk teremtve, kezdtem repedéseket látni a kapcsolatunkban. Valami megváltozott.
Én boldog voltam a munkámban, de Szergej nem volt boldog a sajátjában.
— Olyan sokat teszek, de senkinek eszébe sem jut, hogy megbecsüljön — mondta komoran egy este, amikor beugrott hozzám egy salsaestre.
Szergej a kanapén ült, salsába és guacamoléba mártogatott chipset, és egész este a munkáról panaszkodott.
A munkával kapcsolatos hangulata miatt igyekeztem nem mondani neki semmi jót az enyémről.
— Talán csak több időre van szükséged” — mondtam, és egy fagyasztott margaritát nyújtottam neki. — Csak néhány hónapja kezdtél ott dolgozni.
— Lisa, kérlek — válaszolta. — Te ezt nem értenéd meg. Csak hagyj békén.
De amikor megtudtam az új előléptetésemet, egyszerűen nem bírtam magamban tartani. Ünnepelni akartam, és ünnepeltetni akartam magam, és reméltem, hogy Szergej is ezt akarja majd tenni.
Meglepetésemre nagyon elégedettnek tűnt, és azt mondta, hogy büszke rám.
— Tényleg, drágám — mondta, amikor felkapott. — Ez egy nagy esemény, és én büszke vagyok rád.
Az este gyönyörűen indult. Szergej egy csokor virággal jött, és megvárta, amíg befejezem a készülődést. Általában bosszantotta, ha nem készültem fel rá, de ez az este más volt.
— Menjünk — mondtam. — Készen állok!
Szergej eltette a telefont, és elsőként hagyta el a lakásomat, a ránk váró autó felé vette az irányt.
Csendben vezettünk, de ezúttal a csend nem volt feszült — békés volt, és éreztem, hogy talán Szergej változik. Hogy olyanná vált, aki itt és most akar velem lenni.
A lágy fény és az asztalunkból nyíló lenyűgöző kilátás a városképre romantikus keretet adott az estének. Koccintottunk a sikeremre, és Szergej magasra emelte a pezsgős poharát.
— A legcsodálatosabb nőre, akit ismerek — hirdette, miközben velem koccintott a poharakkal. — És igyunk az előttünk álló sok-sok sikerre.
— Ránk és a jövőre! — Visszhangoztam, elragadtatva magam a pillanatban.
Minden rendben ment, amíg a pincérnő meg nem hozta az ételünket. Szergej folyton rápillantott, próbálta elkapni a tekintetét — kétszer kacsintott rá.
Nem akartam jelenetet csinálni belőle — Szergej mindig ezt csinálta, amikor ivott. Úgy tűnt, mintha a flörtölés természetes dolog lenne számára.
A vacsora vége felé azonban észrevettem, hogy Sergei megváltozott. A szokásos könnyed mosolya feszültté vált, amikor a számlát az asztalra hozták. Rámosolygott a pincérnőre, amikor az elment.
— Engedje meg, hogy a kártyájával fizessek — mondta a hangjában egy kis ragaszkodással.
Meglepődtem. Egyrészt nem bánom, hogy kifizettem a vacsorát, hiszen ez az én ünnepem volt, és most sokkal többet kerestem. Másrészt viszont reméltem, hogy Szergej meg akar majd vendégelni ma este.
— Miért nem tudsz a kártyáddal fizetni? — Kérdeztem, meglepődve a homlokát ráncolva.
Szergej ingerültségét alig lehetett leplezni.
— Nyilván azért, mert te kaptad az előléptetést, és nekem nincs elég pénzem ilyen vacsorákra, Lisa! Te is tudod, de mégis úgy teszel, mintha nem tudnád.
Összezavart a logikája.
— Majd fizetek a kártyámmal — mondtam, és az asztalra tettem a táskámat. — Nem volt semmi gond.
A barátom arca megmerevedett, ahogy belekortyolt a whiskybe — a vacsora közepén váltott pezsgőről whiskyre.
— Ez megalázó, Lisa — mondta. — Mintha szándékosan meg akarnál alázni azzal, hogy nem hagyod, hogy én legyek az, aki fizet.
Aztán úgy döntöttem, hogy elegem van…..